2017. szeptember 28., csütörtök

Pályázati felhívás - ROMASTER

ROMASTER – Esélyprogram a Jövő Roma Vezetőiért

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓK RÉSZÉRE

Roma származású, felsőoktatásban tanuló hallgatók továbbtanulását támogató tehetséggondozó, vállalati mentoring és ösztöndíj programban való részvételre roma diákok számára


A HBLF-ROMASTER Alapítvány pályázatot hirdet hátrányos helyzetű, magukat cigánynak valló felsőoktatásban tanuló hallgatók részére.



A ROMASTER PROGRAM célja:

A HBLF a 2007-es évtől hátrányos szociális helyzetben lévő középiskolás roma diákok tanulmányait támogató rendszert hozott létre. A 2017-es évtől a pályázási lehetőséget megnyitjuk a felsőoktatásban tanuló diákok számára is. A ROMASTER Program célja, hogy elősegítse a roma értelmiségi réteg fejlődését, támogassa olyan diákok továbbtanulását, életkörülményeinek javítását, akik erősen rászorultak és tanulmányi teljesítményük alapján jó eséllyel fognak továbbtanulni.



KI PÁLYÁZHAT?

A Programba kizárólag olyan diákok jelentkezését várjuk, akik diplomát adó felsőoktatási képzésen vesznek részt (alapképzés, osztatlan mesterképzés, mesterképzés), gazdasági, műszaki, jogi, informatikai vagy egészségügyi szakokon, nappali tagozaton.

Kiemelten várjuk olyan diákok jelentkezését, akik közgazdasági, pénzügy- és számvitel, informatika, programozó, villamosmérnök, gépészmérnök, vegyészmérnök, biomérnök, vagy más mérnöki szakon tanulnak jelenleg vagy kezdik meg tanulmányaikat 2017 szeptemberétől, nappali tagozaton. Ezen orientációk a legkeresettebbek a támogató vállalatok részéről. (Az általunk elfogadott továbbtanulási orientációról / felsőoktatási képzésekről a honlapunkról letölthető „ROMASTER – Gyakori kérdések és válaszok” dokumentumban található bővebb információ.)


A TANULMÁNYI TÁMOGATÁS MÉRTÉKE:
A tanulmányi támogatás mértéke havonta 24.000 Ft (évi 12 alkalommal, a tanulmányok teljes időtartamára, azaz előreláthatóan 1-5 évre).


A TÁMOGATÁS KIFIZETÉSE: 

A tanulmányi támogatás a diák saját bankszámlájára érkezik.

A támogatás az alábbi költségek megtérítésére használható fel:

•      Tanrenden kívüli nyelv, ill. a továbbtanuláshoz kapcsolódó oktatás 50% (E tétel 100%-a bizonylatköteles)
•      Oktatási anyagok, eszközök 15%                                                                      (E tétel 100%-a bizonylatköteles)
•      Utazási támogatás 10%                                                                                       (E tétel 100%-a bizonylatköteles)
•      Ösztöndíjas szabad rendelkezésére 25%                                                       (E tétel 50%-a is bizonylatköteles)


A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSI HATÁRIDEJE:             FOLYAMATOS

A pályázatok benyújtására mind online, mind postai úton lehetőség van.

1. A pályázati adatlap kitölthető a http://www.romaster.hu oldalon
A kitöltött adatlaphoz csatolni kell egy kézzel írt motivációs levelet (1,5 oldal terjedelemben), az "Önkéntes nyilatkozat roma származásról" című dokumentumot, hallgatói jogviszony-igazolást, és a diák leckekönyvének és érettségi bizonyítványnak másolatát (I. évfolyamos hallgató esetében az utolsó évvégi középiskolai bizonyítvány másolata szükséges).

VAGY

2. A pályázati anyag elküldhető a HBLF-ROMASTER Alapítvány címére: HBLF-ROMASTER Alapítvány, 1024 Budapest, Lövőház utca 7-9., 5. emelet
Kérjük, hogy a borítékra írják rá: „ROMASTER – Esélyprogram a Jövő Roma Vezetőiért”

A pályázatokat természetesen bizalmasan kezeljük!

A Pályázó pályázata benyújtásával büntetőjogi felelősséget vállal azért, hogy a pályázati adatlapon és mellékleteiben az általa feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszi, hogy amennyiben a pályázati űrlapon és mellékleteiben nem a valóságnak megfelelő adatokat tüntet fel, úgy az Alapítvány a pályázatot érvénytelennek tekinti, és a Pályázót az adatok helyesbítésére és/vagy pótlására szólítja fel.
A Pályázó hozzájárul a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történő kezeléséhez és az ösztöndíjpályázat lebonyolítása, valamint a támogatásra való jogosultság ellenőrzése céljából történő továbbításához.


PROGRAMBA VALÓ BEKERÜLÉS IDŐPONTJA: FOLYAMATOS!
Ezúton szeretnénk felhívni a diákok figyelmét arra, hogy elképzelhető, hogy csak a 2018/2019-es tanévtől, vagy azt követően kerülnek be a támogatási programba! A pályázati anyag beküldését követően, a Pályázó bekerül az Alapítvány adatbázisába, de ez nem jelenti a támogatás automatikus elnyerését. Az érvényességi kritériumokat és a kiválasztási folyamat pontos menetét lentebb olvashatja.





A PÁLYÁZATNAK TARTALMAZNIA KELL:

•        az online vagy nyomtatott formában kitöltött pályázati adatlapot,
•        a kézzel írt motivációs levelet,
•        az "Önkéntes nyilatkozat roma származásról" című dokumentumot,
•        a hallgatói jogviszony igazolást vagy értesítést sikeres felsőoktatási főiskolai vagy egyetemi felvételiről,
•        érettségi bizonyítvány másolatát,
•        az egyetemi leckekönyv hiteles másolatát (I. évfolyamos tanuló esetében az utolsó évvégi középiskolai bizonyítvány másolatát).

FONTOS: szükséges formanyomtatványok elérhetőek, valamint kitölthetőek a www.romaster.hu weboldalon keresztül. 


A PÁLYÁZAT ÉRVÉNYESSÉGE:

Kritérium 1: Kitöltött pályázati adatlap, mely tartalmazza a kézzel írt motivációs levelet a diáktól, amelyben tanulási és karrier céljairól, értékeiről, családi körülményeiről és érdeklődési köreiről ír. Továbbá tartalmazza az "Önkéntes nyilatkozat roma származásról" című dokumentumot is.
Kritérium 2: Érvényes hallgatói jogviszony igazolás diplomát adó felsőoktatási képzésen (alapképzés, osztatlan mesterképzés, mesterképzés), gazdasági, műszaki, jogi, informatikai vagy egészségügyi szakokon, nappali tagozaton.
Kritérium 3: Jó tanulmányi eredmények: a diák leckekönyvének hiteles másolata, és érettségi bizonyítványnak másolata (I. évfolyamos tanuló esetében az utolsó évvégi középiskolai bizonyítvány másolata). Kizárólag olyan diákok jelentkezését várjuk, akik görgetett súlyozott átlaga minimum 3,0 vagy 1. féléves hallgatók esetén az érettségi átlaga minimum 3,5!)
Kritérium 4Kizárólag olyan diákok jelentkezését várjuk, akik a pályázat benyújtásakor még nem töltötték be a 25. életévüket.
Kritérium 5: Határozott érdeklődés idegen nyelvek és kultúrák iránt
Kritérium 6: A pályázó vállalja roma származását.

FONTOS: Bármely felsorolt dokumentum hiányában a pályázat érvénytelen!

A tanulmányi támogatást pályázat útján lehet elnyerni. A pályázatot a HBLF-ROMASTER Alapítványhoz, mint a támogatás lebonyolításának szervezőjéhez kell benyújtani. A pályázatokat a HBLF-ROMASTER Alapítvány támogatói bizottsága bírálja el. A döntésről minden diákot írásban értesítünk! 
KIVÁLASZTÁSI FOLYAMAT:
A beérkezett pályázatokat a HBLF-ROMASTER Alapítvány bíráló bizottsága értékeli. Azon Pályázók, akik a pályázati kiírásban szereplő kritériumoknak megfeleltek, bekerülnek az HBLF-ROMASTER Alapítvány adatbázisába. Ez azonban még nem jelenti a támogatás elnyerését
A Programba való bekerülés több fordulós. Szervezetünkhöz folyamatosan jelentkeznek újabb és újabb leendő támogató vállalatok. Az ő rendelkezésükre bocsátjuk minden olyan diák pályázatát, akik a pályázati kritériumoknak megfeleltek, és továbbtanulási orientációjuk megfelel a cég elvárásainak. A támogató vállalat képviselői közülük választja ki azon diákokat, akikkel személyesen is találkoznának. A személyes találkozót követően az a diák/diákok kerülnek be a Programba, akit az adott vállalat kiválaszt a támogatásra.
Ezúton szeretnénk felhívni a diákok figyelmét arra, hogy elképzelhető, hogy csak a 2018/2019-as tanévtől, vagy azt követően kerülnek be a támogatási programba!

I. forduló

A pályázatra történő jelentkezés a http://www.romaster.hu címen található online Pályázati adatlap kitöltésével VAGY a http://www.romaster.hu oldalon letölthető és postai úton beküldendő Pályázati adatlap kitöltésével és beküldésével történik. Online és postai beküldés esetén is csatolni szükséges egy kézzel írt motivációs levelet, az „Önkéntes nyilatkozat roma származásról” című dokumentumot és a diák leckekönyvének és érettségi bizonyítványnak másolatát (I. évfolyamos tanuló esetében az utolsó évvégi középiskolai bizonyítvány másolata szükséges).

II.     forduló

Sikeres II. fordulót követően az Alapítvány írásban értesíti a Pályázót. Majd sor kerül egy telefonos interjúra a Pályázó és az Alapítvány között. Az Alapítvány írásban értesíti a Pályázót a forduló eredményéről.

III.   forduló

Sikeres II. fordulót követően az Alapítvány megküldi a leendő támogató vállalatnak a kiválasztott Pályázók anyagát. 
A Pályázónak egy személyes interjún kell részt vennie a támogató vállalattal. A támogató vállalat az interjúk alapján kiválasztja, hogy melyik Pályázót kívánja támogatni.
Az Alapítvány írásban értesíti a Pályázót a forduló eredményéről. 
Sikeres III. forduló esetén a Pályázó és az Alapítvány szerződést köt egymással, amelyben lefektetésre kerülnek az együttműködés szabályai és megkezdődhet a támogatás felhasználása.





A támogatási rendszerben jelenleg résztvevő vállalatok: IBM Magyarországi Kft., BP Business Service Centre Kft., DXC Technology, E.ON Hungária Zrt., EY, GE Hungary Kft., KPMG, Magyar Telekom Nyrt., MOL Nyrt., Morgan Stanley, MrSale Öltönyüzlet, National Instruments (NI Hungary Kft.), OD Partner, OTP Alapkezelő Zrt., Pfizer, Prezi.com Kft., Raiffeisen Bank, SAP Hungary Kft., Shell Hungary Zrt., Telenor Magyarország, TIGÁZ.

A Program által támogatott diákok listája megtalálható a www.romaster.hu / Támogatott diákok menüpontban. Itt a Programban lévő diákok mesélnek arról, hogy miben segítette őket a részvétel a ROMASTER Programban.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése